Lemon Curd, az angol citromkrém



Lemon curd, az új szerelem. :) Hagyományosan angol ősöktől származik, az ötórai tea nélkülözhetetlen kellékeként péksüteményre, pirítósra kenve fogyasztották, vagy csak úgy magában, ahogyan én. :))

Újabban viszont meghódította európát is, sütemények, torták krémjeként, bonbon étcsoki burkába zárva, sőt, fánkba töltve is függőséget okoz. Többször készült már nálunk is, egyszerűen imádjuk! Több recept is kering, én is alakítgattam rajta, nyilván kicsit édesebbé tettem, ahogyan nekem/nekünk a legjobb. Kevésbé édesszájúaknak elég 150 vagy 200 gramm cukor is...(á, úgy túl savas, még a kislábújjam is facsarodik, így viszont...hmmmm :))

3 egész tojás
2 nagy citrom
100 gramm lágy teavaj
250 gramm cukor

Az alaposan megmosott citromok héját lereszeljük, levét kicsavarjuk, kis lábasban az összes többi hozzávalóval nagyon alacsony lángon (vagy óvatosabbak gőz fölött) folyton kavargatva besűrítjük. Vigyázzunk, a tojás ne főjön meg, nem  citromos rántottát készítünk, az egy másik recept! :P

Gondoljunk arra, hogy a vaj a hűtőben visszakeményedik, így még sűrűsödik a krémünk, tehát no para, ha nem látjuk pudingállagúnak melegen. Az lesz. :)

Mikor kész, fémszitán kenegessük át, hogy a citromhéj darabkákat kiszűrjük. Mi nem csípjük, ha benne marad, de akár maradhat is, ha valakinek úgy tetszik. Már csak várjuk meg, míg alaposan kihűl, és már kenhetjük is rétegezve túrókrémmel tortába, vagy vaníliakrém társaként piskótatekercsbe, netán édes pogit mellé kínálva, de én úgy szeretem, ahogyan a képen van. Önmagában. Frenetikus!


Érdekességképpen elhoztam Tücsökbogár paleo változatát is, nem kell tehát senkinek kimaradnia a jóból, valamint egy ötletet is mutatok, bombasztikusan finom túrótortához, ez PiciJuci remeke! :)

És ha még nem volt elég, - miért lenne? - Szofi összefoglalójából is sok ötletet meríthetünk, egész link-partit hozott össze. Na ugye, hogy függőséget okoz? :))

Megjegyzések

  1. Jaj Te NŐ.......most azonnal dupla-tripla adagban kérem!!! Pusszantás az ajánlásért :)

    VálaszTörlés
  2. Én is a rajongó táborához tartozom! Sőt, próbáltam már grapefruittal és gránátalmával is, mind isteni volt - magában is! :-)

    VálaszTörlés
  3. Húh, de jól néz ki! Kipróbálós :)

    VálaszTörlés
  4. Azzal a kis tányérkával tutira be tudnám kanalazni, nagyon fincsi lehet! :) De ha belegondolok, süteményekben is szívesen látnám! :)

    VálaszTörlés
  5. Most muszáj lesz holnap vennem vajat :p

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése