Kekszes trüffelgolyók aszalt barackkal, tojáslikőrrel, fehércsokoládéval

Trüffelgolyók

Szofika kekszes trüffelgolyói nem hagytak nyugton.Azt már tudtam, hogy én viszont teljesen másképp fogom keverni, és másból, máshogyan, azaz inspiráció mégis tőle jött. Nem a keksz a hangsúlyos, hanem inkább a tojáslikőr és a barack a tejszínnel. Ám nem mindig úgy alakul a helyzet, ahogyan azt megálmodjuk, szerintem erről sztroizva mindenki regényeket tudna megtölteni.

 Amit én kutyultam:

200 g jó minőségű fehércsoki
1 dl tejszín

5-6 darab előzőleg két napig házi barackpálinkában áztatott aszalt sárgabarack
___________________________________________________

háztartási keksz, fehér- és étcsoki, mandula


Nohát. Úgy gondoltam én naiv, hogy a trüffelhez elvárt 1:1 arány itt is működni fog, hiszen a likőr is tejszínalapú. Összemelegítettem a csokit, tejszínt, likőrt, belekevertem az apróra vágott barackot, majd az egész ment a hűtőbe. Ám nem és nem akart kifagyni, maradt szépen csorgó, sűrű massza. Bravo. 

Óránként nézegettem, kevergettem, és arra figyeltem fel, hogy párom mindannyiszor csóválja a fejét, és kuncog. Idő után azért már kezdett bosszantani a dolog, és rákérdeztem, hogy "Jó röhögni?" Mire már hangosan nevetett, és megkérdezte, hogy "Anyám pálinkájába áztattad a barackot? Eszedbe sem jutott, hogy az abszolút fagyálló?" Vigyorog tovább, és közli, hogy ha tótágast állok, sem fog kifagyni, ne erőlködjek. 

Összeomlottam, mert olyan, de olyan finom volt, hogy az hihetetlen, de muszáj volt "márcsakazértis" golyóformát kihoznom belőle, így aztán vettem kekszet. Simát, hogy az ízt ne befolyásoljam nagyon. Pedig az is eszembe jutott, hogy zseniális bonbontöltelék lenne, ha tudnék bonbonozni, csak hogy nem tudok. Hajj...

Szóval összekevertem lassan adagolt darált keksszel, míg formázhatóvá vált, és így már golyózható lett. (Itt azért már én is lassan begolyóztam)

Hűtőbe került, majd fehér- és étcsoki burkot kapott, hol simát, hol a rácson hengergetve süniset, hol meg durvára darált mandulába pörgetett borzast kimártás után. Próbálkozásnak nem volt rossz, de ezt finomítani kell, mert nekem trüffel kell! :D



Mint utólag megtudtam, Zsuzsi már előrukkolt a tojáslikőrös trüffelgolyóval, itt van az övé, neki nem kellett erősíteni a masszát. Tessék próbálkozni, mert az ízek csak felfedezésre várnak! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése